2016. május 11.

mas-sag_1462973081

Május 11. szerda – A Hold tovább vándorol az Ikrek csillagképben, szellemi szinten így ma is a polaritások vannak előtérben és az összefogás ereje, ám ma már erőteljesebben van velünk a megértés is. Már álmaink is mutathatják, hogyan tudunk szeretetben együttműködni, vagy milyen áldozatot hozhatunk egymásért. A délelőtt folyamán aztán már nem a kellemes idill, inkább a kisebb próbát jelentő helyzetek segítenek előre és hoznak megoldást. A szabadság és a tiszta (testi-lelki-szellemi) állapot megteremtésének ideje van. Néhány súlyos szálat elvághatunk végre.
Kora este a Hold már a Rák csillagkép első ágához ér, így a megnyíló, befogadó szeretet kerül előtérbe a lelkek számára. A belső hazatalálás útján fontos állomás lehet akár megszűrni, hogy mit fogadjunk magunkba, de akár megengedni azt is, hogy nyitottá váljunk arra, ami valóban épít.
Most, hogy a Hold ismét lefelé tart a Tejútról, az intuíció fokozottan működik, érdemes bízalmat szavazni az eleve ösztönös tetteknek, döntéseknek.
ZenTaiAnna