2015. október 07.

Október 07. szerda – Az elengedés, a változtatás idejét éljük. A Nap a Holló csillagképben vándorol, a korszakváltás idejét üzeni. A holló nem véletlenül jelenik meg a „halál” madaraként a hagyományban – dimenziók közötti átlépést jelképez és olyan korszakváltások idején jön el, amikor egy életszakasz lezárul és egy új áll a küszöbön, ebben a változó, lebegő időben pedig alkalmunk van átörökíteni, megmenteni a múlt értékeit, a valóban fényt képviselő dolgokat, az utókor számára. 
A Holló a jóslás, az égi üzenetek madara is és ő hozza el az öröklét tudását (az Örök Élet Vizét).
A Hold ma az Oroszlán jelében és a Rák csillagzat alatt jár, napközben a Rák harmadik ága alatt halad el – ez az elengedő szeretet kitáruló karja. 12 és 16 óra között halad el a Hold az Acubens csillag, vagyis a Rák ollója alatt. Ez az elengedés, a leválás, az önállóvá válás és függetlenedés kiemelt ideje. Ráadásul mindezt segíti a Hold Uránusszal való fényszöge, amely az emelkedés és szabadulás erejét adja. Kötések feloldására kitűnő ez a nap, az ebben segítő elem pedig a Tűz.
Estére a Hold már az Oroszlán csillagkép Napútra hajló feje alá ér – eljön a rálátás ideje, tekintetünket ideje saját magunkra, saját tetteinkre helyezni.

Zentai Anna
Kép: Sophie Wilkins