2015. november 20.

November 20. péntek – A megmérettetés napjai következnek. Ez itt és most nem biztos, hogy másokkal szemben (akár úgy is) és nem feltétlenül a gyakorlatban jelenik meg. De szívünk-lelkünk, most mérlegre kerül és érdemes lesz figyelni arra, mit akar a sors a jövőre nézve. Mindez történhet örömteli formában is (ha ennek magjait már a múltban elvetettük), vagy oly módon, amikor épp azzal illenék szembenéznünk magunkban, ami kellemetlen, de igaz.
A mai napon a Merkúr, szombaton pedig a Nap is együtt állnak a Mérleg második serpenyőjének csillagával, ami a jövő igazságainak megmérettetését szimbolizálja. Ezekben a napokban itt az ideje tudatosítani, észrevenni, mely eszméink azok, amelyek kiállják az idő próbáját (ráadásul a Nap és a Merkúr már a Szaturnusszal is együttállásban van, egyre közeledik). Kiderül, mi „lesz”, mi a jó, mi a helyes a jövőre nézve. Ez vonatkozik saját magatartásunkra és gondolatainkra is. A szeretetből szőtt, világos szavak, most a jövőt teremtik, egyben ott áll a háttérben az a folyamat is, hogy minden ide vonatkozó élmény által leteszünk valamit, ami már nem visz előre. Bármilyen magatartás, ami szeretetlen volt bennünk, most elhagyhatóvá válik.
A Hold a Halak jegyében valóban halk, csendes, a belső világra viszont éber időszakot jelez. Mögötte a Vízöntő a lélek tisztulását, felszabadulását és ez által az érzések felszárnyalását üzeni.
Este, 20:45-kor, az információk áramlásáért, üzenetek, érzések és gondolatok közvetítéséért felelős Merkúr, a Nyilas jegyébe lép. Tűzzel, lelkesedéssel, a felsőbb világok és távoli-távlati minőségek iránt való érdeklődéssel és nyitottsággal töltődik fel a szellemünk. A Merkúr az egyszerű, földi dolgok működésének ismeretét teszi lehetővé, ám a Nyilas jegye által az égi világok, a magasabb összefüggések ismerete is elérhetővé válik. Tanulás és tanítás, a tudás, a bölcsesség megszerzése válik időszerűvé. Hétköznapi kommunikációinkat illetően, az őszinteség lesz most az alappogram, mindannyiunk számára. Az igazmondás, az igazságok kifejezése, kimondása, mától aktuális. Mondhatjuk úgy is: megmutatkozik a meztelen igazság, erősen fűszerezve akár a végletes, vagy szenvedélyes megélésekkel.

Z. A.

Az a kevés őszinteség, ami a világon van, az olyanoké, akiket valami bánat megpróbált. /Tennessee Williams/

Kép: cuded.com