2015. május 26.

Május 26. kedd – Meglehet, hogy nehéz napokon vagyunk túl, vagy ha kellemesen is érezzük magunkat, de vannak hiányérzeteink. A keddi nap ennek még a folytatása lesz, kicsit talán más módon is, mint eddig. Érdemes már az álmainkban megfigyelni, milyen megoldásra mutatnak rá az égiek!
A Hold a Szűz jegyében, az Oroszlán csillagkép alatt jár, így a lelkünk, belső világunk, érzéseink uralása nem lehet kérdés, de a lelki és családi ügyekben való rendrakásnak is ideje van. Ma mélyebb igényünk lehet a rendre, ugyanúgy kívül, magunk körül, mint belül, a lelkünk, érzelmeink terén. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, hallatni kellhet a hangunkat, felszólalni, megbeszélni, amit akarunk, vagy megismerni és megérteni a másik oldal nézeteit, helyzetét is. (E folyamat erősségét érezhetjük déltájban is). 
E napok fontos megoldó ereje az elfogadás és az, hogy saját magunkat rávegyük olyan dolgokra, amiket általában véve talán nem szeretnénk, de mégis ezek visznek előre. Ha mást nem, akkor elfogadni a jelen állapotot úgy, ahogy VAN! Lehet, hogy szeretnénk valamit, akarunk valamit, de ha ismerjük a vágyott állapothoz segítő folyamatot, akkor egészen másképp állunk a dolgokhoz.
Ahhoz ugyanis, hogy valamit megkapjunk, először el kell tudnunk engedni.


Zentai Anna

Share on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on TumblrEmail this to someonePrint this page