2015. június 10.

Június 10. szerda – A Nap lassan kúszik fel a Tejútra, a beavatás előtti fázisban vagyunk. A Bika szarvai a szellem erejével való emelkedést segítik, a köztük kiúszó Nap a fény, a világosság, a sugárzó szeretet felemelő erejét adja. A Bika most, mintha felöklelné és így tartaná magasra a Fényt, hogy az egy magasabb minőségbe segítsen bennünket. Alattuk Nimród íjat tartó keze a megtartás üzenetét hozza.
A Hold ma tovább vándorol a Halak csillagai alatt, így a múltunkból visszaköszönő emlékek, emberek, helyzetek ma is aktuálisak. Most is érdemes szem előtt tartani, hogy visszatérő feladatot nem úgy oldhatunk meg, hogy elmenekülünk előle, hanem úgy, hogy belelépünk, szembenézünk vele. Ez nyit majd kaput az előzőleg várt minőségekre is.
A mai nap sok kellemes, vagy éppen lelkesítő élményt adhat és nagyon fontos felismeréseket is. Eddigi megéléseink, tapasztalataink beérnek, egészében láthatjuk át életünk, kapcsolataink működését. Ez a nap kedvez a szabadulásnak, tiszta, független, szeretetteljes kapcsolódásnak, művészi és szellemi ihletettségnek. Múltból hozott tudást, jövőt érintő válaszokat is előhívhatunk.


Zentai Anna