2015. június 20.-21.

Június 20. szombat – 21. vasárnap – Felvállalás és elengedés – avagy a tojáshéj lekerül…


Ideje, hogy önálló lábra álljunk, elsősorban tudati, szellemi szinten, majd ebből adódóan akár gyakorlatilag is. Ez a hétvége igen fontos fordulatot jelent a jelenleg zajló folyamatokban!
A szimbólumok világában a tojás (világtojás) igen különleges, sokrétű jelkép. Sárgája a Nap, fehérje a Hold analógiája. A tojás belseje jelképezheti belső, saját kis világunkat is, a héj pedig azt, ami elválaszt attól, hogy a való világgal, a Mindenséggel eggyé váljunk, abba kilépjünk, nyissunk, önálló életre kelve. Az, hogy mikor érünk meg feltörni a tojás héját, egyéni idő kérdése és nem köthető életkorhoz. Van, aki már nagyon fiatalon érettnek mondható, ám van, aki középkorúként, vagy idős emberként sem érett meg arra, hogy önálló tudattal létezzen a világban. Az a bizonyos tojáshéj a fenekünkön – ezen a hétvégén azonban képes lekerülni, hogy egyenes derékkal, kellő öntudattal inuljunk neki az önálló létezésnek.
SZOMBATON a Nap elhalad Nimród válla, a Betelgeuse csillag felett. Ez a váll tartja meg a Tejutat! Itt tehát arról szól az idő, hogy felvállalható egy, a hétköznapi-emberi szinteknél jóval magasabb rendű életút, küldetés! Ez a nap így nagy részben a felvállalás napja, a valódi hívásaink, hívatásaink érzésének tudatos követése kerül előtérbe. Ez leggyakrabban úgy zajlik, hogy a környezetünk, a külvilág, az átlag ember ellenkezik, kinevet, esetleg totálisan hülyének néz. Ez is a „kiképzés” része, nem gyengítő, hanem erősítő tényezőként van jelen. Ha azt érezzük, hogy valami dolgunk van, ha megvan a belső bizonyosság, akkor ne legyen kérdés.
A Hold az Oroszlán jegyében haladva együttáll a Vénusszal (délelőtt), majd a Jupiterrel is (késő este). Igen érdekesnek ígérkezik ez a nap és sok szempontból kellemes, kedvező, amúgy meg tanításokkal teli lehet, hála tanítómesterünknek, a Jupiternek, aki az oroszlán lehajló fejénél haladva, nem kímél meg attól, hogy saját magunkban keresgéljük az igazságokat (nem pedig kívül, másra hárítva). E napon megélhetünk csodás érzelmi harmóniát, megvilágosodást érzelmi téren – kapcsolati működésekben, családi egység és bizalom-élményt, ölelésre táruló szívek repesését, feltétlen szeretet gyakorlását. 
Lényegi dolog emellett, hogy a már említett, termékeny erőinket, női minőséget jelképező Vénusz, e hétvégén áll együtt a Rák csillagkép ollójával, az Acubens csillaggal! Pár napja már az elengedő szeretet képességét, megélését jelzi bennünk, ezen a hétvégén pedig tetőzik ez a folyamat. Ideje van bárminek, ami levágás, elengedés, saját egyéni útra lépés, elszakadás, önállósodás. (Könnyen megfigyelhető ez például a kisgyermekeknél, akik életkoruktól függően a leválás bizonyos szintjére tudnak most lépni: elhagyják édesanya ölét, kimondják az első szavakat, megteszik az első lépéseket, elengedik a segítő kezet, először takarítják ki önállóan a szobájukat, elkezdenek vágyni az egyedüllétre, vagy először mennek el egyedül egy egy hetes nyári sátortáborba – igen, igen, nálunk épp ez utóbbi aktuális..) De lehetséges az is, hogy már nem kérünk tanácsot a szüleinktől, vagy hogy 30-40-50… évesen van ideje elhagyni a kedves mama szoknyaszegélyét és nem hajlani tovább az érzelmi zsarolásra. Az elengedő szeretet megmutatkozhat a baráti kapcsolatokban is, vagy a párkapcsolatunkban, ahol emberi módon, a másikat nem birtokolva és átformálva, hanem az ő önálló egyéniségét elfogadva vagyunk képesek szeretni.
VASÁRNAPRA is vonatkozik ez az elengedő, leválva is élő, áramló szeretet. E napon a Fény Győzelmét ünnepeljük a kozmikus évkörön. A Nap most éri el a Földről nézett útjának legmagasabb pontját, most a leghosszabbak a nappalok, most a legtöbb a Fény! Ez a külső világosság egyenértékű azzal a belső fényesedéssel, ami az év ezen időszakában elérhető, megélhető. Most van igazán ideje a tiszta rálátásnak. 
Az MCSE jelenségnaptára szerint, 16:38-kor történik meg a nyári napforduló – innen kezdve a Nap már a Rák jegyében halad a Zodiákuson, az égbolton azonban továbbra is Nimród felfényesülést lehetővé tevő, beavató csillagai alatt.
A Rák idején a belső otthon, a belső szentély megteremtése, megélése az, amiről az idő szól. A külső otthon, a család is fontos szerepet kap, illetve az anyaság is. Fényt vihetünk a lelki szintekre.


Zentai Anna