2015. június 16.-17.-18.-19.

Június 16. – 19. – Keddtől péntekig


KEDDEN az önmagunk felfényesítését, a világosság általi győzelmet jelképező Nimród csillagkép felett látható Nap-Mars együttálláshoz becsatlakozik a Hold is, így az e havi újhold különösen erőteljes fény-energiákkal, újító-emelő erőkkel érkezik! Ideje, hogy tisztán, világosan, a szeretet fényében rálássunk önnön működésünkre, kitörjünk a régi, ugyanoda visszatérő, elavult eszmerendszerből, tudatosan elinduljunk a magasabb világok felé, immár lelki-érzelmi-családi működéseket is megértve. Lelki szinten a polaritást, az egymástól különböző minőségek működését tudjuk átlátni és értelmezni (Ikrek jegy), így találhatjuk meg ezeken túl önmagunkat és együtt, egymásért küzdve emelkedhetünk. Az emelkedéshez tehát érdemes megérteni, átérezni a „másik oldal” helyzetét is, sőt, ennek ismerete az emelkedés egyik kulcsa. Az öntudatosság fejlesztésére, a belső középpont megtalálására kedvezőek a napok. 
A Vénusz már a Rák csillagkép harmadik ágához ér, így a női minőségben, érzékekben és párkapcsolatokban elindul a leválás, az egyéni útra engedés, a függetlenedés, az önállóbb működés ideje.
SZERDÁN a lábakra érdemes több figyelmet, szeretetet fordítani, hiszen több bolygó is, egy-egy csillagkép láb-csillagával áll együtt. A Nap eléri Nimród második lábát, amin az egész csillagkép testsúlya nyugszik, amin biztosan áll akkor is, amikor a másikkal a misztikus útra lép, a vállát pedig nemes küldetések „terhelik”. A Hold ugyanekkor a Rák jegyében halad, mögötte pedig az Ikrek csillagkép lábai rajzolódnak ki. A lélek, az érzésvilág, a család-anyaság jelölője tehát egy magasabb szintre lépés fázisában van. A rák Holdnál nem csak érzékenyebb, intuitívabb a lelkünk, de azt is meg tudjuk különböztetni, hogy mi az, amiben otthon érzi magát és miben nem. Így dolgozhatunk lélekben azon, hogy megtaláljuk lelkünk szentélyét és kiszűrjük azt, ami nem vagyunk. Mindez ma lelkesítő, tüzes érzésekkel is járhat, tisztításra, oldásra ösztönöz – vagy éppen fordítva, mélyebben érintő élmények, letisztulások késztetnek arra, hogy lelkünkben otthont teremtsünk és magasabb szintre lépjünk. Kapcsolatainkban a legőszintébb megnyilvánulásokra ösztönöznek az égiek.
CSÜTÖRTÖKÖN az álmaink a biztonság, a belső erő, a stabil öntudat megtalálását segítik, rámutatnak szenvedélyeinkre, lelki erőnkre. A nap folyamán emellett a régi korlátok kitágítását, a tisztulást, a terhek letételét, a szabadabb, élhetőbb létezés megteremtését szorgalmazzák az égiek. Ma érdemes a kihívásokat vállalni, így az eredmény is meglesz. Mindez a folyamat indulhat onnan is, hogy mostanában teljsen új, szabadabb nézetekkel találkozunk, ami másabb, mint amit eddig a világtól átvettünk – így érdemes nyitni, hiszen fokozatosan bebizonyosodik, hogy amit igazán mélyen érzünk és tapasztalunk, valóban működik, akkor is, ha ellenkezünk, mert a felvett minták eddig nem engedtek. Ideje van a belső forradalomnak, hiszen mi magunk is ettől fogunk megkönnyebbülni.
A Hold az Ikrek feje alatt elhaladva érzékelteti, hogy képesek vagyunk immár mindkét oldalt, szellemiséget megérteni, átérezni.
PÉNTEKEN a Hold a Rák csillagképbe érkezik, ez a nap így a befogadásé, a megnyílásé és a növelésé-táplálásé. Késztetést kaphatunk arra, hogy más, stabilabb, érettebb alapokra helyezkedjünk. Kézzel fogható spirituális élmények érhetnek. Az esti órák alkalmasak a beszélgetésre, eszmecserére.

A hétvége ismét csodákat hoz, főleg az érzelmi kapcsolatokban és a hívatásban jön ideje, hogy felvállaljuk igaz érzéseinket, küldetésünket! Ez a hétvége alkalmas arra, hogy az egymásra talált lélektársak megerősítsék, vagy törvényesítsék kapcsolatukat, hogy biztos döntést hozzunk a jövőnkről, tanuljunk a múltból, kellemes élményekkel gazdagodjunk, elengedjük a régit és új, letisztult eszméket fogadjunk be!

Zentai Anna

Share on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on TumblrEmail this to someonePrint this page