2015. december 10.

December 10. csütörtök – A most következő napok igen különlegesek, sok folyamat éri el a tetőpontját. Azok a történések, amelyek már megkezdődtek és erőteljes élményekkel, terheink, már felesleges karmáink letételével, szabadulással és tudatunk kiterjesztésével járnak együtt, több más történéssel, gyógyulással és érzelmi tisztulással is kapcsolódnak.
Hajnalban a Merkúr a Bak jegyébe lépett az évkörön. Eddigi gyors, a magasabb világok felé nyitott és érdeklődő gondolkodásunkat a lényegre fókuszálás, az apró dolgok észrevétele váltja fel. Még inkább képessé válunk a türelemre, a céltudatosságra és a kitartásra. A Merkúr mögött a csillagképi háttérben a Kígyótartó ragyog, annak is a Kígyó Farkát tartó kéz, vagyis szellemi-kommunikációs szinten saját kézben tartott ösztönerőink vannak jelen. Gondolatainkkal varázsolhatunk és gyógyíthatunk.
A Hold, a Szaturnusz és az Antares csillag együttállása történik meg a nap második felében, a Nyilas tüzes jegyében, a Skorpió csillagkép szívénél. Most a szív és a lélek legapróbb rezdüléseit is képesek vagyunk érzékelni. A küszöb, amit meg tudunk lépni, a szívünk, az érzéseink, a szeretet áramlásának életre hívása. Most érezhetjük át, hogy mennyire fontos a Szeretet, az érzések áramoltatása, a szívünk működése! Mindaz, amit szívvel-lélekkel teszünk, ami és aki iránt a szívünk mélyéig telve érzésekkel bírunk, nagy értéket képvisel életünkben. Ezen megélések beindíthatnak nagyon mélyre ható és a mélységeinkből nagy erőket felszabadító, oldó-tisztító folyamatokat. Az érzések, érzelmek, vágyak is felszabadulhatnak (ez a folyamat pénteken tetőződik) és angyali energiák, üzenetek áramlása van jelen. A tiszta női energia most kifejezetten gyógyító hatással van a Világra, a Nők szerepe és szeretet-munkája hangsúlyos!

ZenTaiAnna