2015. augusztus 11.

Augusztus 11. kedd – SZERETNI TANULUNK!
Legyünk hát kicsit konkrétabbak és igyekezzünk jobban rálátni arra, miért is van az, hogy ezek az idők most, a feltétlen szeretetről szólnak? Hiszen annyi, de annyi olyan helyzet van, amikor kitör belőlünk az indulat, vagy a fájdalom, valami zsigeri-elemi ösztön – hát akkor hogyan lehet ezt a szeretet idejéhez kötni? Hát éppen így. Éppen ezért.
Az Oroszlán csillagkép alatt csoportosul egy nagy, négyes bolygóállás, ami most hangsúlyos szerepet tölt be, ezekben a napokban-hetekben. Bármi történik, a szellemi háttérben az Oroszlán üzenete igen jelentős. Mi is ez?
Az Oroszlán lehajló feje egyenesen a Napútra néz – erre mondjuk, hogy az önmagunkra, saját cselekvéseinkre (Nap=Cselekvő Én), saját működésünkre való rálátást jelképezi. Lábaival a Hydrán tapos, aki az ösztönvilágunkat szimbolizálja – vagyis az ösztöneink uralása tartozik az Oroszlánhoz! Mivel a Napúton visszafelé fordul, így a múltba tekintés, a múltból való tanulás, a saját eddigi működésünk megértése is hozzá tartozik. Ugyanakkor a Regulus csillag, a szíve az, aki körül most a bolygók körbe-körbetáncolnak. Ez az egyetlen olyan csillag, ami a Napúton, vagyis a Cselekvések Útján helyezkedik el! No, akkor foglaljuk össze:
Előtörnek, működnek bennünk zsigeri ösztönerők. Pl. az egyik ember könnyen indulatba jön és ilyenkor képes megbántani a másikat. Vagy azért, mert az egyik indulatba jött, a másik megbántódik, mert nem úgy viselkedik, ahogyan azt ő maga elvárta. A zsarnokság és az önsajnálkozó mártíromság, a fájdalmak dédelgetése egyaránt az egészséges határok túllépéséhez tartozik. Na igen ám, de ahhoz, hogy tudjuk, hol a határ, néha meg kell haladnunk, hogy tudomást szerezzünk arról, hogy ott volt.. Így is lehet tapasztalni.
Egy a lényeg: akármelyik oldalon állunk, most tanuljuk meg azt, hogyan URALJUK AZ ÖSZTÖNEINKET! Erről szól az Oroszlán minősége: nem másokon, nem kifelé kell uralkodnunk – hanem önnön magunkon, mindenféle szerepjátékot és felvett mintát letéve, saját viselkedésünket a hatalmunk alatt tartva, CSAK A SZERETETET kivinni a gyakorlati, hétköznapi életbe, a cselekvéseinkbe! Nem megbántani a másikat és nem megbántódni, hiszen sérülni is csak akkor lehet, ha előzőleg feltételt szabtunk és elvártunk valamit. Mindenki másképp működik és másképp szeret. De mindenki úgy jó, ahogy van.
Dolgozzunk hát önnön magunkon és ismerjük fel, hol van most lehetőségünk megtanulni „jól” szeretni! Mert bizony, vannak különbségek…
A keddet illetően, a Jupiter 13:14-kor a Szűz jegyébe lép. Átrendeződik, vagy rendeződni kezd sok minden az életünkben – figyeljük meg, mely életterületeket érinti ez és tegyük bátran a helyükre a dolgokat!

Zentai Anna