2015. augusztus 05.-06.

Augusztus 05. szerda – 06. csütörtök

 A múltunkba való visszatekintés, az eddigi magatartásunk vizsgálata sokat jelent most, hogy egy új jövő alapjait lerakjuk. Ezekben a napokban az elengedés és önállósodás kiemelt idejét éljük (a Nap csütörtökön áll együtt a Rák csillagkép ollójával, az Acubens csillaggal). Itt az ideje végiggondolni, kinek a kezét markoljuk még nagy erővel, mit és kit van ideje elengedni, a saját önálló útjára bocsátani? Lehet, hogy nekünk, magunknak kell önállóbbá válni és nem várni el másoktól, hogy helyettünk döntsenek, vagy megteremtsenek dolgokat? Vagy gyermekünket kell elengedni, hogy a saját személyes tapasztalásainak útjára lépjen? Esetleg életünk olyan bútordarabjától kell megszabadulnunk, ami már nem lesz része egy új és szebb felvonás díszletének? Még ha jó is volt, szép is volt, akkor is ideje van az átrendezésnek. Díszletváltás van, és a hamarosan felgördülő függöny mögött új és más jelenetek következnek majd, amikre már régóta vágytunk. A nagy átrendezés folyamata egyébként a szeptember lesz majd, de a folyamat már elindult.
Miközben a cselekvéseket jelképező Nap az elengedést üzeni, úgy a férfierő, az akarat, az önlegyőzés és bátorság bolygója, a Mars, most lép a Rák csillagkép első ágához, így az ő oldaláról a megnyílást és a befogadást tapasztalhatjuk. Most válik a Férfi is fogadóvá, az otthon és a család építése pedig még nagyobb erőkkel történik (kívül-belül).
A Hold szerdán még a Halak csillagkép alatt jár, elintézendő munkáink végére ideje pontot tenni. Csütörtökre virradó álmaink az összegzésről, a számvetésről szólhatnak. Csütörtökön a Hold a Kos csillagai alatt vonul tovább. Reggel halad el az Eridanus folyó legnagyobb kanyarulata felett, így ezekben az órákban történik bennünk, lelkünkben-tudatunkban is, a nagy fordulat. Délután pedig, a Cet feje felett járva, tudatosodhat bennünk, hogyan is működnek ösztöneink. Ráébredhetünk saját tudatalatti működéseinkre és az eredendő egység is érzékelhető lehet – egymással, a Természettel, az Univerzummal.

Fényszögek tekintetében: szerdán a Hold és az Uránusz együttállása a tisztulásnak, tisztításnak (így a böjtnek is), a lélek szabadságának kedvez. Új utakat, új fejezetet nyithatunk. A Vénusz és a Szaturnusz teremtő fényszöge délután teljesedik ki, így érzelmi kapcsolataink most kapnak áldást az égiektől. Megmutatkozik, mi életképes eddigi teremtéseinkben. A rálátás, a sorsunk uralása, a magabiztosság és a belső tartalom, mind kulcsszavai a történéseknek.
Csütörtökön délután a Merkúr is ide csatlakozik, így gondolatainkra, szavainkra, beszélgetéseinkre, az információk áramlására érdemes figyelni. Könnyebben értünk meg élethelyzeteket, kapcsolatokat és csodálatos, értékes dolgokat teremthetünk. Érdemes meghaladni a félelmeket és merni kifejezni az érzéseket!

Zentai Anna