2015. április 30.

Április 30. csütörtök– Mostanában és ismét, vizsgázunk abból, hogy tudunk-e elengedni, nagy önfegyelemmel és kitartással engedni, a célok érdekében. Ha igen, akkor fokról fokra élvezhetjük a megerősítéseket, hogy jó úton járunk. A mai nap az aratás idejét is elhozza – most aratjuk le az eddig elvetett magok gyümölcseit, tetteink és magatartásunk következményeit, de a múlt rendezésében, a továbblépésben is segíthet ez a nap.
A Merkúr elsején hajnalban lép az Ikrek jegyébe, saját uralmi területére, de már a Fiastyúk csillaghalmazban jár, így szellemi-kommunikációs téren igen termékenyek tudunk lenni, az információk áramlása növekszik, írásban-beszédben gazdagon alkothatunk. Az Ikrek nyári jegyébe fordulva, a Merkúr igen aktív, élettel teli időszakot hoz, amikor az a fontos, hogy élvezzük az életet, legyünk újra gyermekek, szálljunk virágról virágra és vigyük az információkat, az üzeneteket sok-sok helyre, ahol éppen szükség van rá. Megkezdődik egy olyan időszak is ezzel, amikor ideje jön megismerni és megérteni a „másik oldalt” – bármit, ami más, mint amit eddig láttunk, tudtunk, képviseltünk. A kettősségek mögött ugyanúgy ott az egység, végső soron ebbe az irányba tart a megismerés is.
Fontos lehet, hogy ne erőltessünk másfajta megéléseket annál, ami éppen van – olykor az egyik állapotból a másikba kerülhetünk: hol fecsegünk és az egyszerű, felületes, de életteli dolgokat éljük meg, hol pedig a lényegi értékekre és igazságokra szűkül a figyelmünk, komoly és érett gondolatokkal, megmutatkozhat, miben is érdemes hinnünk igazán. Mindkettő rendben van, legyünk jelen annak, ami éppen történik!
A Mars most érte el a Bika csillagképet, így egyre erősebben érezhetjük, hogy akaratunk az igazán működő, termékeny erők használatára irányul. Szeretnénk megvalósítani, anyagba ültetni és még biztosabbá tenni számunkra igazán életképes, szeretett dolgokat, de csakis azt, ami megegyezik az isteni elvekkel, rendeltetéssel! A Vénusz ugyanakkor tovább vándorol Nimród csillagai felett, a Bika szarvai között. E napokban a magasabb létminőségbe való emelkedés történik meg és segít, hogy bármilyen helyzetben vagyunk, jobban tűrjük, bírjuk azt, közben előretekintve és tudva a magasabb célokat. Minden vénuszi dologban (vágyak, érzékek teljesülése, párkapcsolat, művészi munka, harmóniateremtés, egyensúly, nőiesség, stb.) annak van ideje, hogy felküzdjük magunkat egy magasabb szintre, azon dolgozzunk, hogy az isteni minőségnek megfelelő módon éljünk.


Zentai Anna