2014. szeptemberi üzenetek

Keserűen csapkod, küzd a másik oldal. Küzd, mert egyre nagyobb térben és erőben terjed a Fény és minden erejét próbálja bevetni ez ellen. Ha te már végérvényesen elkötelezted magad a Fény mellett, akkor más úton fog próbálkozni. Például azokon keresztül, akiket szeretsz. Akiket igazán, nagyon mélyen szeretsz. A legközelebb állókon keresztül. A te dolgod most az, hogy ne add fel. Lásd, hogy ez nem ő maga, hanem valami, ami rajta keresztül próbál érvényesülni. Ne fordítsd el tőle a szívedet, mert épp arra van szüksége. Továbbra sem fogsz tudni erővel, akarattal belenyúlni a folyamatba, mert a változást nem lehet erővel, kívülről kikényszeríteni. A te dolgod a puszta Szeretet. Csak szeress, csak áramoltasd a fényt, a szeretetet. Akin eluralkodik a sötét, annak meg kell erősödnie saját fényében, hogy önmagától rázza le az árnyakat – ezt pedig kívülről nem segítheted mással, csak azzal, ha világosságot árasztasz, lámpásként ragyogsz, melengető fényeddel rámutatsz arra, mekkora erő rejlik őbenne is és merre vezet az Út.
Ha tartod a Fényed, ha nem adod fel, ha még biztosabb vagy magadban, ha megértesz, elfogadsz és szeretsz, kitartó munkád által társad is ráébred saját fényére. Akkor pedig magától lepereg minden, ami sötét, mert a Fényben az már nem tud létezni.


P. M. üzenete nyomán írta Zentai Anna