2014. november 11.

November 11. – Fokozottan érkeznek a megérzések, az érzéseken keresztül megmutatkozó útmutatások. Ezen a napon különösen fontos, hogy hallgassunk érzéseinkre, bízzunk bennük, figyeljük a lelkünket, mert ennél biztosabb és tisztább útmutató nem létezik. Ha vannak bennünk kérdések, ne kívülről várjuk a választ és pláne ne türelmetlenül! Amíg ilyen állapotban vagyunk, csak félrevivő információk érkeznek. Ám aki türelmes, felveszi a ritmust a Természettel, a Renddel, az áramlattal – annak magától megjön a tiszta és igaz válasz.
A Rákban járó Hold a lelkiség, az érzések és az otthon, a család hangsúlyos szerepét mutatja a mai napon. Erős lelki impulzusok érhetnek bennünket, főleg a reggel-délelőtt folyamán, ám megoldást jelenthet, ha egyrészt hűek vagyunk önmagunkhoz, másrészt elengedjük, ami terhel, vagy amivel nem tudunk azonosulni. Külső hatás és másik ember nem kényszeríthet olyanra, amit nem akarunk, ami nem azonos a lelkünkkel. Felső, égi erő pedig csak arra irányulóan teheti ezt, hogy beteljesítsük küldetésünket és életünk kiteljesedjen.
Ma sikeresen megszabadulhatunk régi terhektől, oldhatunk blokkokat, felszabadíthatjuk elménket, tudatunkat, lelkünket. Nekiindulhatunk eddig megvalósíthatatlan álmoknak, legalább gondolatban, előkészületekben. Lehet, hogy éppen egy kényszerhelyzet miatt ismerjük fel, mi is az út, amit kerestünk magunknak. Óriási a lelki erőnk és bármi adódik, segítőként van jelen az, ha merünk önmagunkba nézni, rálátni belső működéseinkre. Megtapasztalhatjuk mindkét oldalt a mai napon, de nemsokára letisztulhat, melyik útra érdemes rálépni.
Napközben is, de főleg az esti órákban lehetnek mély, intim és/vagy inspiráló beszélgetéseink, amelyek szintén erős érzelmeket keltenek bennünk. A lelkünk legmélyebb folyamatait ismerhetjük meg, érzékelhetjük. Ami mélyen érint, arra különösen érdemes odafigyelni és boncolgatni saját magunkban. Ideje van, hogy bizonyos szavak, vagy információk a lelkünk mélyét megérintve, a szabadulást hozzák el. A szerdára virradó álmokat különösen érdemes lesz figyelni, nagyon mély igazságokra világítanak rá, őszinte üzenetekkel vezetnek a teljesség felé.
Sokan indulnak el mostanában az ezotéria világában, vagy a már fénykeresők között is egyre többen jöhetnek rá, hogy a spiritualitás még inkább bent és nem kívül keresendő. A lelkiismeret útjára lépni komoly belső szembesülésekkel, felismerésekkel jár – de ez a spirituális út és ez hoz eredményt.
A végső állomás mindig ugyanaz: Hazaérkezni ön-magunkba.


Zentai Anna
Kép: Amanda Clark