2014. június 05.

Június 05. csütörtök – A végtelenség üzenete

 A mai napon a Hold végigvonul a Szextáns csillagzat alatt, az Oroszlán és a Hydra csillagképek között. Az ösztöneink uralása, a belső, lélekben, érzésekben, ösztönökben, intuícióban, gyógyító erőinkben érzékelhető végtelen, határtalan erő és lehetőség válik felfedezhetővé. Aki még nem fedezte fel önnön képességeit, ma rálelhet saját varázserejére – aki már tudatosan használja, az még inkább kibontakoztathatja azt. Az asztrozófiával, a csillagok tudományával való foglalkozásnak is kiemelt ideje van, most elsősorban lelki, érzelmi, családi életünket érintő ügyekben hívhatjuk segítségül a királyok tudományát. Az érzelmeket, a nőiességet, az alkotó és átalakító erőket szólítják ma az égiek, a lelkiségben való rend és a lelki erő pedig kulcsszerepet kaphat. Lelki munkákról, belső rendezkedésről, gyarapodásról, regenerálódásról szól ez a nap. Az események arra késztetnek, hogy ne adjuk át másnak az irányítást életünk felett, találjunk rá a bennünk rejlő végtelen erőre és sorsunk kormánykerekét magunk forgassuk, amerre jólesik.

Zentai Anna