2014. július 05. – 06.

Július 05. – 06. – Tűzlobbantó hétvége

 Ezekben a napokban lángra lobbanhatnak és magas fokon éghetnek a lélek és a szellem tüzei, erőt, lökést, késztetést kaphatunk céljainkhoz, sok energikus, emelő élmény érhet bennünket. Továbbra is aktuális a mélységek kutatása, a megújulás – emberi méltóságunk és sorsunk, belső világunk feletti hatalmunk erősödik. Bárminemű változtatásra, sorsújításra, bevállalásra, bátor lépésre alkalmas most ez az időszak. A szombatról vasárnapra virradó álmok nagy erőket ébresztenek, a jövő felé mutatnak és indítanak. Vasárnap délelőtt a Hold érinti a Szűz Spica csillagát (Kalász, fényaratás üzenete), ezzel az Angyal csillagai alá ér, ideje jön az angyalainkkal való, aktívabb foglalkozásnak, az intuitív üzenetek fogadásának. Vasárnap délután az Ikrek csillagkép közepén haladó Nap az energiák, a különbségek egyesítésének üzenetét ragyogja. A kettő az egyből ered, ez válik érezhetővé és megvalósíthatóvá. Ideje van annak is, hogy művészi tehetségünket, vagy érzelmeinket papírra vessük, szavakba öntsük. A Vénusz nemsokára eléri Nimród Eridanusra lépő lábát, vagyis érzelmi működéseinket, élményeinket tekintve eljön a belső elindulás kiemelt ideje – egyben a Chironnal karöltve kaput nyit az érzelmi sérülések, női betegségek, párkapcsolatok gyógyítására. A Vénusz a belső elindulásról, a Chiron, a gyógyulás most az érkezésről szól e napokban – ha merünk elindulni önnön mélységeink felé, akkor az út végén a gyógyulás vár ránk. Hamarosan közeleg egy válaszút is – ha bármiben döntés elé kerülünk, ez egyszerűen arról szólhat, hogy merünk-e a szívünkre hallgatni és saját akaratunkat bátran követni? Ezen a hétvégén még fontos a különbözőségek megértése és ez könnyebb akkor, ha érezzük, látjuk, hogy a másik ember egy eleve tervezett, másik utat jár. Semmi nem véletlen – mindennek oka és értelme van.

Zentai Anna