2014. december 15. – 16.

December 15. hétfő – 16. kedd

 Szellemünk a napokban elkalandozhat kevésbé jóérzésű gondolatok felé, ám épp ez adja a lehetőséget, hogy fülön csípjük azokat és tudatosan irányítva, más mederbe tereljük őket, tudatosabban gondolkodjunk, hiszen a gondolatok teremtő ereje is fokozott ez idő tájt. 
A Nap most halad a Skorpió méregfullánkjánál, itt az ideje végleg leszámolni a fénytelen, szeretetlen minőségekkel. Ez a lehetőség immár a cselekvések szintjén jelenik meg – jó tudatában lenni annak, hogy életünket magunk teremtjük, így bármi panaszunk van, azt önmagunk felé érdemes intézni és tenni azért, hogy jobban érezzük magunkat – most rengeteget lehet! Különleges időszak ez az élettől azért, hogy belül változtatva, sokat tegyünk önmagunkért.
Ha olyan helyzetben találjuk magunkat, amiben a reakciónk érezhetően nem megfelelő, akkor máris itt az ok az örömre, hogy felfedeztük, miben tudunk még és még fejlődni – sőt, most lehet egészen nagy dolgokra is gondolni, amelyek által életünk sarkalatos területei változnak meg végérvényesen!
A Hold e két napban a Mérleg jegyében és a Szűz csillagkép alatt jár. A Vénusz uralma alatt erősebb az igény a szépre, az esztétikus, igényes megjelenésre és formaiságra. A párkapcsolatok és emberi társulások is nagy szerepet kapnak. Egyszerű, hétköznapi szinten, most érdemes szellőztetni, kozmetikushoz és színházba menni, ruhát vásárolni és a lakást csinosítani, érzelmi kapcsolatok fejlődését segíteni. Lelki értelemben az eljövendő időszakra való felkészülés, bebiztosítás, a lelki egyensúly megteremtése, a külvilág véleményétől való függetlenedés és a társunk lelkének megismerése időszerű. Szellemi szinten a belső munkák, hétfőn az eddig működtetett magatartásoktól való ellépés, kedden a jövő érdekében történő előrelépés ideje jön.
Figyeljük a beugró, bevillanó gondolatokat, ötleteket, képeket és hirtelen érkező meglátásokat! Korszakváltók lehetnek.


Zentai Anna