2014. augusztus vége

Augusztus utolsó hete – Ideje indulni…

..mégpedig az Életbe, a vegetálás helyett. Sokakon látom, hogy jelentősen félreértelmezik az asztrológiát és a születési képletek értelmezését. Sokan bújnak a képlet jelölései mögé, hárítanak arra, hogy ez és ez van oda írva, ezért olyan problémás az életük. Holott minden bolygó teremtő erőt képvisel és nem rángat dróton. Nem rongybabák vagyunk, hanem Isten szeretett gyermekei, akiket saját képmására alkotott, vagyis teremtők vagyunk magunk is. A születés, a kezdet pillanatában kozmikus erőket kaptunk, képességeket, eszközöket, látható és főleg láthatatlan formában. Minden, ami bennünk van (és amit akkor az égi jelölések tükröztek), mind általunk választott minőség, pontosan az, amire most szükségünk van a küldetéseinkhez. Erő, amelynek megvan a helye az életünkben. Probléma akkor van, ha azt nem a megfelelő helyen működtetjük. Pontosan azt kaptuk, azt hoztuk, amivel dolgunk van – ha úgy érzed tehát, hogy valami nem megfelelően működik, vedd el onnan, ahol nincs helye és tedd oda, ahol helye van! Ezt nem tudod nem érezni, mert már a szívedbe van kódolva. Érzed és tudod. Mitől félsz a legjobban? Lépj elé és nézz szembe vele! Lépj bele a helyzetbe! Másképp nem jön a változás. Talán bujkálsz a sérülések elől, de így elbújsz a lehetőségek elől is. Ha győzelmet szeretnél, vállald a küzdelmet érte! (Természetesen önmagaddal) A mostani időszak pontosan arról szól, hogy meglásd: korlátot nem más tett eléd, korlátot csak te tettél önmagad elé – akár a puszta gondolataiddal – és ha meghaladod, szabad az út. Most megjöhet az információ, bármely forrásból arra, hogyan tudsz igazán elindulni. Lehet, hogy valami olyan történik, ami mélyen megérint, indulatba hoz, vagy felpörget. Ez is jelzés. Útmutatás. Mert a lelked nem rezzenne rá, ha nem éppen abban lenne a megoldás. Nézz tehát magadba – mivel kapcsolatban vannak negatív gondolataid? Mivel kapcsolatban hitted eddig azt, hogy nem lehet jobb, szebb, boldogabb? Felejtsd el. Itt és Most. Téves gondolat volt. Valaki beléd ültette és te fogadtad, mert nem mertél kilépni a Fényre. De merhetsz is… hát rajta!

 Zentai Anna