2013. szeptember 16.

Szeptember 16. hétfő – Súlyokat ledobni! – A továbbra is fennálló égi négyszög mellett, több segítő háromszög is kirajzolódik, és egyikük, a Holdnak köszönhetően, a ma reggeli órákban pontosodik be. Két stabil és egy kardinális minőség találkozik, illetve két levegős és egy tüzes elem.Szellemi inspirációkkal, belső letisztulásokkal, felismerésekkel és sugallatokkal teli lehet ez a nap. A Mars lehetőséget ad az önuralomnak, a szeretet nyílt kimutatásának, ugyanakkor a Rák csillagkép harmadik ága alatt haladva, most elsősorban a szeretetteljes elengedés idejét érzékelhetjük. A Merkúr által minden kapcsolatunk és emberi érintkezésünk során békére, kiegyezésre törekedhetünk. A Merkúr hátterében ugyanakkor, most az Arató Szűz csillagkép ragyog, és ma éri el a bolygó a Szűz szívét, az Auva csillagot, amelyből két karja ölelésre tárul. A háromszög harmadik pontján a vízöntő Hold halad, a nap első felében még a Bak halfarkánál, ám közben, 9 órától már a Vízöntő kiömlő vize alá érve. Ez a nap így hangsúlyosan szól az elvégzendő feladatok felvállalásáról, végzéséről, illetve a valódi sorsfeladataink vállalásáról – ezek által egyre inkább tisztul a belső világunk, felszabadul a lélek, egyre inkább megkönnyebbülhetünk. Minden értelemben ideje van most annak, hogy letegyük a múlt terheit. A frissítő energiákat a Delfin és a Kiscsikó csillagképek biztosítják, a délutáni órákban. Ma hívjuk elő magunkból a belső gyermeket, és élvezzük a felszabadult, tiszta állapotot! A Vénusz eközben folyamatosan közelít a Szaturnusz felé, az Angyal csillagzat alatt – az Angyal csillagai nem véletlenül haloványak, szemmel alig érzékelhetőek. Hunyjuk le szemünket és figyeljünk a szívünkre! Vajon mire vágyik, mi számít igazán? A valóban értékes dolgok nem kézzel foghatóak, a valódi szépség is belülről ered… A Szaturnusz fontos tanítása a valóban értékes, érdemes dolgok felismerése az életünkben, és a kapcsolatainkban. A Szaturnusz is tud örömöt és csoda-pillanatokat hozni – ha megértjük, hogy az anyag felépüléséhez idő kell, és ha jelen vagyunk az időnek, amelyet bármivel is eltöltünk. A szaturnuszi idő lehet a jelen pillanat megélésének öröme, ha nem rohanjuk át, hanem megéljük az életünket.

 Zentai Anna