2013. szeptember 08. – 09.

Szeptember 08. vasárnap – 09. hétfő – Angyalok ideje

 E csodálatos vasárnapi napon fordítsunk figyelmet a kevésbé szembetűnő, de érzékelhető dolgokra, a lelkünkre, és az angyalok jelzéseire! A Hold az Arató Szűz jövőbe lépő részénél halad el, majd a Spica csillag érintésével (16 óra előtt) megérkezik az Angyalok Birodalmába, ahol már két bolyongó-társa is várja. Az esti órákban együttáll a Vénusszal, így ez a nap érzelmes, lágy, nőies energiákkal telítődik. Az angyali segítők eközben folyamatosan velünk vannak – ne feledjük, ők nem megtesznek helyettünk dolgokat, hanem besegítenek abban, amit mi magunk megteszünk! A hétfői nap már jóval esemény- és élménydúsabb lehet. A Hold és a Vénusz továbbra is az Angyal csillagképben, a Merkúr viszont még a Szűz múltból ellépő része alatt jár, és a mai reggelen a Mérleg jegyébe lép. Szellemi és kommunikációs területeken, ez az egyensúlyteremtés ideje – gondolataink most az emberi és érzelmi kapcsolataink körül foroghatnak, és bizonyos döntéseket is ideje meghoznunk. Nem kell aggódnunk afelől, hogy egyik pillanatban így, a másikban pedig úgy vélekedünk – billegés nélkül nincs döntés sem, és amint megjön a tiszta felismerés, az életünk működésének átlátása, a kérdés már nem lesz kérdés, a döntés adja magát. E hétfői nap különlegessége, hogy az Oroszlán jegyében járó, Rák csillagkép alatt haladó, energikus Mars, és az Angyal alatt járó, a Holddal együttálló skorpió Szaturnusz, egy racionalizáló, teremtő fényszöget alkot egymással! Ennek több napos hatóköre van, így hatalmas energiát és stabilizáló erőt kapnak most azok a dolgaink (akár kapcsolatok terén, akár üzleti ügyben, hívatásban), amelyeket most elindítunk! Új és stabil alapokon, valódi értékekre és biztos alapkövekre építve, most nagy dolgokat tudunk létrehozni! A Mars elindító ereje biztosítja a kezdés lendületét és a további emelkedést, a Szaturnusz pedig az idő beérését, a megfontolt döntéseket és az angyali segítséget is. Eljött az ideje tehát, hogy valami nagyon szép dolog elinduljon, ha így érezzük, nyissuk meg előtte az utat! Ráadásul a Mars most a Preasepe (Jászol) csillaghalmaz alatt jár, a Fény születésének, a Megváltó bölcsőjének égi helyszínén! Ami most születik, elindul, Fényt és megváltást hozhat sokak életébe. Szerepet kaphat mindebben a család, és a megtartó erő, hiszen a Rák csillagképnek ez a középső, megtartó ága – a jövőre nézve is, hosszú távon tartható, időtálló dolgokat tudunk teremteni. Gondoljunk arra is, hogy a megtartás elsősorban a tiszta érzelmi értékekre épül, hiszen anyagi, racionális dolgoknak rendelt ideje van, az anyag elmúlik – ám a belső értékek, érzések, tartalmak, lehetnek „örök” életűek.

Zentai Anna