2013. december 19.

December 19. csütörtök – Gyógyító szavak, mély megértés

 A kora reggeli órákban a Hold és a Jupiter együttállása történik meg, az Ikrek csillagképben. Csütörtökre virradóan így igazmondó álmok érkeznek, melyeken keresztül bármely kettősség mögött érezhetővé válnak az igaz, tiszta érzelmek. E napon a segítő szellem, az egymás iránt érzett testvéri-emberbaráti szeretet megerősödhet bennünk, ugyanakkor az igaz út, és önmagunk felvállalása is megjelenhet. Lelki-érzelmi működéseket érthetünk meg, és az igény, hogy egy magasabb minőségben éljük életünket, őszinte szeretetben, nem csak testi, fizikai, de érzelmi szükségleteinket is kielégítve, komoly átalakulásokra késztet. Érzékelhetővé válik, hogy mindabból, amit már megteremtettünk, vagy életünkbe beengedtünk, mi jelent számunkra igaz, építő, szereteten alapuló minőséget – ami valóban értékes és fontos a számunkra, az még biztosabbá válhat és elégedettséggel tölthet el, ami pedig nem, annak megváltoztatására kapunk inspirációt. Ma könnyebben meghaladjuk gátlásainkat, kiszabadítva ezzel valódi érzéseinket. A Nap ma elhagyja a Skorpió csillagképet, de még a Kígyótartó alatt halad, közeledve a Kígyó Farkát tartó kézhez, így ösztöneink megfelelő irányítása egyre nagyobb szerepet kap megéléseink során. A Merkúr a délutáni-esti órákban elhalad a Rasalhague csillag alatt, amely a gyógyító varázserőt adja. Minden szóban, tettben, gesztusban, amellyel kifejezünk valamit, nagy erő, gyógyító mágia lakozik. A Hold a Rák jegyében halad, de az Ikrek csillagképen vonul át. 09:30-10 óra táján az Ikrek szívének dobbanásával töltekezik a lélek – a Kettősöknek két keze, két lába, két feje van, de egy a szíve. Bármiben találunk tehát különbözőséget önmagunktól, tartsunk szem (és szív) előtt, hogy egy forrásból táplálkozunk, és ugyanazon, egy cél felé tartunk! A halandóság csillagát, Castort déltájban, a halhatatlan Polluxot estefelé érinti a Hold. Érdemes figyelni, érzékelni a különböző, ide kapcsolódó lelki élményeket, megtapasztalásokat.

Zentai Anna