2013. augusztus 09.

Augusztus 09. péntek – Fénnyel teremteni…

Az Oroszlánban járó Nap a nyári kánikula ideje, amikor a fényből, a melegből, a szükségesnél is több keletkezik és tobzódik a levegőben… az energiatöbblet nem csak a forróságban, de az őt követő viharokban is érezhetővé válik. A Nap pénteken elhagyja a Rák csillagképet, és ettől fogva már tisztán az Oroszlánban jár. Továbbra is aktuális – sőt, egyre hangsúlyosabban – a múltra való rálátás, ez jelenik meg most abban is, ha egy ősi tudás felé fordulunk, de abban is, ha megvizsgáljuk eddigi cselekvéseinket, és elkezdjük tisztábban látni, hogyan is viselkedtünk eddig kapcsolatainkban, és mivel idéztük elő a jelenlegi helyzeteket. Érdemes most megvizsgálni nem csak a saját életünk eseményeit, helyzeteit, feladatait, hanem azt is, hogy a felmenőink, őseink életében, hol köszönnek vissza ugyanazok a motívumok, élethelyzetek. Hiszen, családi örökségként, a kapcsolatok megoldásának lehetőségét is magunkkal hoztuk – amit egyiküknek nem sikerült, azt most mi magunk megoldhatjuk, ha megfelelően irányítjuk életünket. A Hold is az Oroszlán csillagképben (de a Szűz jegyében) halad a mai napon, de ő már az Oroszlán végén, nemző részénél jár. Így a teremtő erők ma is sokszorosan érvényesülnek. Az Oroszlán-Nap minőség a kreativitás, alkotás, kiáradás idejét adja. Bármit teremtünk most, nagyon fontos, hogy azt Szeretettel, Szer-elemmel teremtsük, így tud fény születni majd, és így lesz a születendő dolog élete is fénnyel, szeretettel teli! 22 és 23 óra között a Hold a Denebola csillag alatt halad el, ez az Oroszlán farka, ahol a teremtő erők még erősebben érvényesülni tudnak. A mai nap különösen kedvez a szerelemnek, az érzelmi kapcsolatoknak, a párkapcsolatban együtt élőknek. A Hold éjfélre eléri a Vénuszt, de ez a lelki harmóniát adó, érzelmes együttállás, már napközben érezhető. Ráadásul egy kellemes, segítő fényszöggel (szextillel) kapcsolódik a Jupiterhez, majd a Marshoz, akik a Szíriusz csillagot veszik most körül (lásd a „Szíriuszi energiák” c. írást). Ez az energiarendszer hozzásegít ahhoz, hogy az eddig kérdéses érzelmi helyzetekre megoldást találjunk, megértsük, mi az, ami előre visz utunkon, a teljesség felé. Segíti az igazság és hűség érvényre jutását a kapcsolatokban, de ugyanakkor az anyagi gyarapodást is. Segíti az egyes párkapcsolatok rendeződését, a családi egység érdekében, és biztosítja az égi segítőktől érkező, megoldáshoz segítő üzeneteket. Hétköznapi értelemben, most kitűnő időszak nyílik arra, hogy életterünket, otthonunkat rendezgessük és szépítsük. Kapcsolatainkban a békekötés, a harmónia valósulhat meg, de megbékélhetünk akár egy olyan helyzettel is, amelyet eddig nem akartunk elfogadni.

Zentai Anna